Céljai, álmai mindenkinek vannak. De nagyon kevesen tudják, hogyan kell jól álmodni. A gyermekeknek nagyon kiváló álmaik vannak, tudják, hiszik és érzik hogy amit álmodnak, az már csak úgy van. Aztán ahogy múlik az idő, a felnőttkor felé, elfelejtünk álmodni. Azaz jól álmodni. Talán azért mert mindenhol azt halljuk, kinek mi nem sikerült, vagy azt, hogy nekünk miért nem fog sikerülni, vagy túl sokan mondták, hogy nem vagyunk rá képesek, és túl kevesek vagyunk, nem vagyunk elég jók! Sokan azt mondják ne álmodozzunk sokat, mert fájdalmas lesz az ébredés.
Pedig vannak akik az álmainkat élik, és nem értjük, nekik hogyan sikerülhetett. Miért lettek ők kiváltságosak, és miért kullogunk mi a sor végén. A válasz nagyon egyszerű: Akiknek sikerült, tudják mi kell ahhoz, hogy jól álmodjanak. Amikor én ezzel megismerkedtem, döntöttem úgy, hogy én is alkalmazom amit tudnak, és megtanulok álmodni.
Hogy mi történt azóta? Íme a történetem:
Szinte minden amit álmodtam magamnak sikerült. Olyan életet élek, amilyet álmodtam, olyan autóm van, amire vágytam, olyan márkájú ruhát hordok, amire régóta vágyok. Tanulok, tanítok, és embereknek segítek helyesebben gondolkodni. Bejártam a föld igen érdekes pontjait. 14 Európán kívüli országban jártam az elmúlt pár évben. Jártam Macao egyik leghíresebb kaszinójában, Sri Lanka elefánt árvaházában, és megmásztam az Oroszlán Sziklát. Úsztam cápákkal, fekete rájákkal Bora Bora és Huahine partjainál. Teáztam 45 fokban a sivatagban valahol Hurghada közelében. Ettem felismerhetetlen ételeket az utcán Hong Kongban, és a világ egyik legfinomabb sültjét Új Zélandon a Sky Towerben. Szórakoztam a Coco Bongoban, a Mexicói Cancunban és jártam föld alatti raftingtúrán a Waimoto hegységben a kiwik földjén. Alkudoztam Stone Townban a zanzibári árusokkal, és lógattam a lábam a Maldív szigeteken... Mindez a teljesség igénye nélkül. És ebben ami a legjobb, hogy sosem egyedül éltem meg. Ma már mondhatom, hogy többen együtt álmodunk. Egyre többen. Hiszen a hálózat adta ezt az életmódot, amit egyre többen élünk. És sokkal többen élni fogunk.
És hogy mi a titok? Íme:
1. Találj meg a világon minden okot arra, hogy sikeres légy!
2. Ezeket az okokat foglald bele mindennapi történetedbe!
3. Írd le a céljaidat, hogy valóra váljanak az álmaid!
4. Keresd azt, ami a cselekvésre ösztönöz!
5. Kötelezd el magad "vagy megcsinálod, vagy véged" alapon!
6. Gyűjtsd a tényeket, hogy elérd az álmod!
A következő pár napban ezt a 6 pontot azért ki is fogom bontani, valamint személyes példákat is írok, hogy mindenki az álmok útjára léphessen. De! Amikor a fenti 6 pont alapján kezdesz élni, a következőket tartsd be a célokkal kapcsolatban:
- A céljaid legyenek pontosak, azaz konkrét dolgokat írj le!
- Legyenek reálisak, azaz kis célokkal kezd, és folyamatosan bővítsd!
- Pozitívan fogalmazz, úgy írd le, mintha már el is érted volna őket!
- Izgalmas célokat írj, hogy mindig mikor ránézel, gondolsz, jöjj izgalomba!
- Vizualizálj! Azaz minden nap gondolj, nézz rá a céljaidra!
Ezek voltak az alapok! Holnap elkezdem a 6 pont kibontását! Gyere velem, és álmodd újra az életed, hiszen akár már ez az év is az álmaid éve lehet!
Bödő Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése