2012. február 13., hétfő

Miért az MLM a XXI.-század üzlete

Ahhoz, hogy ezt megértsük, nézzük meg, hogyan lehet becsületes módon (!) nagy pénzt keresni.  

Lottón 
Persze. Felejtsd el!
  
 Alkalmazottként
Mit tesz egy alkalmazott? Eladja a munkaidejét pénzért. (Attól még persze szeretheti a munkáját, vagy hivatását, de valahogy mostanában egyre kevesebb alkalmazottal találkozom, aki amellett, hogy imádja a munkáját, az érte kapott pénzzel is elégedett.) Mi ezzel a gond? Az, hogy az eladható munkaideje, és az érte kapott pénz is véges. Én még nem találkoztam olyan alkalmazottal, aki a munkájából meggazdagodott volna. (Persze magam is külön kategóriának tekintem azokat a top menedzsereket, akik európai léptékkel mérve is nagyvállalatok, multinacionális cégek, bankok élén állnak. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy ez nem a tömegek „pályája”. Ráadásul megvallom, nem is szívesen cserélnék azokkal, akik napi 12-14 órát dolgoznak, közben szétesik a családjuk, és fiatalon kiégve, infarktusban meghalnak.)

 Direkt értékesítőként, vagy  ügynökként.
 Szinte ugyanaz a pálya, mint az alkalmazotté. Mindig a saját direkt munkája után folyik be a jövedelme meghatározó hányada. A korlátja adott.

 Vállalkozóként

 Sok becsületes, gazdag vállalkozót ismerek. Kőkeményen megfizették az árát annak, amit elértek. A zömük azonban soha nem tud kiszállni a cégéből, mert az „fogva tartja”. Vagyis soha nem kapná meg azt a befektetett tőkét, amivel a vállalkozását felépítette. Az időről, és az energiáról nem is beszélve. Vagyis már rég óta nem a vállalkozása van érte, hanem ő van a vállalkozásáért, talán kicsit durva amit mondok, de sokan a vállalkozásuk rabszolgái. Ráadásul én még nem találkoztam olyan vállalkozóval, aki hétfőtől péntek délig, reggel nyolctól délután négyig vállalkozó. Talán Ti is ismeritek azt a közhelyet, hogy a jachtok zöme az év nagy részében a kikötőkben áll, mert a gazdájuknak nincs ideje arra, hogy élvezze a gazdagságát. A vállalkozók zömének az élete bizonytalan. Nem tudja, mit hoz a jövő: milyen lesz az adórendszer, milyen lesz a piac, a gazdasági környezet, stb. Arról nem beszélve, hogy néhány rossz döntés, a gazdasági környezet megváltozása szinte máról holnapra romba döntheti a vállalkozását, elveszítheti egy élet munkájának eredményét.
   
Művészek, feltalálók, élsportolók, zsenik.
Belőlük nincs sok, és nagyon más világ. Nem az átlagemberek pályája. Tudom, miről beszélek. Van egy Itáliában, és Spanyolhonban tanult festőművész lányom, aki az egyetemi éveitől kezdve külföldön él, immár 11 éve, mert ott találta meg a boldogulását.
  
Hálózatépítőként
Bingó! Komolyabb tőkebefektetés nélkül, kockázat mentesen, a saját tempódban felépítesz egy olyan hálózatot, ami 3-5 évi MUNKA (!) után élethosszig szóló, kiemelkedő passzív jövedelmet hoz Neked. Mit is tanítunk a mi üzletünkben? 3 év alatt csinálj a kapcsolati körödben 1 000 üzleti beszélgetést, ebből lesz 200-250 darab kötésed, ebből elhozol a Start Napokra 100-120 munkatársat, és így lesz 10-12 vezetőd, akik közül az egyik a piros ász, vagyis az első direkt igazgatód! Megcsinálhatod ezt 1 év alatt is? Igen, én már láttam olyan embert, aki valóban gazdag AKART lenni, és ezért képes volt akár napi 5-6 órát is dolgozni. J Nevelj fel 5 ilyen direkt igazgatót, és Neked egy életre meg lesz a másoknak csak az álmaikban létező nagyságrendű passzív jövedelem! Meg lehet ezt az 1 000 üzleti beszélgetést 5-6 év alatt is csinálni? Hát hogyne, de ez egy becsületes üzlet: ha csak csöpögteted bele az energiát, az eredmény is csöpögve jön. Hát akkor mi legyen?  All in! Mindent bele! Hozd meg a döntést, és indulj el! Segítünk! Full gáz! Én még soha nem találkoztam sikertelen hálózatépítővel. Olyannal már igen, aki abbahagyta, mert nem volt kitartó, állhatatos. Te döntesz! A Te életed, a Te felelősséged! Hajrá!

Minden kedves hálózatépítőt üdvözöl a struki.   

1 megjegyzés:

  1. A KMD-t ismered már ?
    - Nincs kötelező belépési díj és tagdíj
    - Ingyen online elkezdhető
    http://kmdholding.com/hudjbsb

    VálaszTörlés