2012. február 13., hétfő

Miért az MLM a XXI.-század üzlete

Ahhoz, hogy ezt megértsük, nézzük meg, hogyan lehet becsületes módon (!) nagy pénzt keresni.  

Lottón 
Persze. Felejtsd el!
  
 Alkalmazottként
Mit tesz egy alkalmazott? Eladja a munkaidejét pénzért. (Attól még persze szeretheti a munkáját, vagy hivatását, de valahogy mostanában egyre kevesebb alkalmazottal találkozom, aki amellett, hogy imádja a munkáját, az érte kapott pénzzel is elégedett.) Mi ezzel a gond? Az, hogy az eladható munkaideje, és az érte kapott pénz is véges. Én még nem találkoztam olyan alkalmazottal, aki a munkájából meggazdagodott volna. (Persze magam is külön kategóriának tekintem azokat a top menedzsereket, akik európai léptékkel mérve is nagyvállalatok, multinacionális cégek, bankok élén állnak. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy ez nem a tömegek „pályája”. Ráadásul megvallom, nem is szívesen cserélnék azokkal, akik napi 12-14 órát dolgoznak, közben szétesik a családjuk, és fiatalon kiégve, infarktusban meghalnak.)

 Direkt értékesítőként, vagy  ügynökként.
 Szinte ugyanaz a pálya, mint az alkalmazotté. Mindig a saját direkt munkája után folyik be a jövedelme meghatározó hányada. A korlátja adott.

 Vállalkozóként

 Sok becsületes, gazdag vállalkozót ismerek. Kőkeményen megfizették az árát annak, amit elértek. A zömük azonban soha nem tud kiszállni a cégéből, mert az „fogva tartja”. Vagyis soha nem kapná meg azt a befektetett tőkét, amivel a vállalkozását felépítette. Az időről, és az energiáról nem is beszélve. Vagyis már rég óta nem a vállalkozása van érte, hanem ő van a vállalkozásáért, talán kicsit durva amit mondok, de sokan a vállalkozásuk rabszolgái. Ráadásul én még nem találkoztam olyan vállalkozóval, aki hétfőtől péntek délig, reggel nyolctól délután négyig vállalkozó. Talán Ti is ismeritek azt a közhelyet, hogy a jachtok zöme az év nagy részében a kikötőkben áll, mert a gazdájuknak nincs ideje arra, hogy élvezze a gazdagságát. A vállalkozók zömének az élete bizonytalan. Nem tudja, mit hoz a jövő: milyen lesz az adórendszer, milyen lesz a piac, a gazdasági környezet, stb. Arról nem beszélve, hogy néhány rossz döntés, a gazdasági környezet megváltozása szinte máról holnapra romba döntheti a vállalkozását, elveszítheti egy élet munkájának eredményét.
   
Művészek, feltalálók, élsportolók, zsenik.
Belőlük nincs sok, és nagyon más világ. Nem az átlagemberek pályája. Tudom, miről beszélek. Van egy Itáliában, és Spanyolhonban tanult festőművész lányom, aki az egyetemi éveitől kezdve külföldön él, immár 11 éve, mert ott találta meg a boldogulását.
  
Hálózatépítőként
Bingó! Komolyabb tőkebefektetés nélkül, kockázat mentesen, a saját tempódban felépítesz egy olyan hálózatot, ami 3-5 évi MUNKA (!) után élethosszig szóló, kiemelkedő passzív jövedelmet hoz Neked. Mit is tanítunk a mi üzletünkben? 3 év alatt csinálj a kapcsolati körödben 1 000 üzleti beszélgetést, ebből lesz 200-250 darab kötésed, ebből elhozol a Start Napokra 100-120 munkatársat, és így lesz 10-12 vezetőd, akik közül az egyik a piros ász, vagyis az első direkt igazgatód! Megcsinálhatod ezt 1 év alatt is? Igen, én már láttam olyan embert, aki valóban gazdag AKART lenni, és ezért képes volt akár napi 5-6 órát is dolgozni. J Nevelj fel 5 ilyen direkt igazgatót, és Neked egy életre meg lesz a másoknak csak az álmaikban létező nagyságrendű passzív jövedelem! Meg lehet ezt az 1 000 üzleti beszélgetést 5-6 év alatt is csinálni? Hát hogyne, de ez egy becsületes üzlet: ha csak csöpögteted bele az energiát, az eredmény is csöpögve jön. Hát akkor mi legyen?  All in! Mindent bele! Hozd meg a döntést, és indulj el! Segítünk! Full gáz! Én még soha nem találkoztam sikertelen hálózatépítővel. Olyannal már igen, aki abbahagyta, mert nem volt kitartó, állhatatos. Te döntesz! A Te életed, a Te felelősséged! Hajrá!

Minden kedves hálózatépítőt üdvözöl a struki.   

A kulcs: Megújulás

Újra kezdtem…

2011-ben volt egy kis csapatom. Benne az emberek mind-mind elkoptak, kikoptak, eltűntek. Idén újra kezdem. Mert nem elesni szégyen, hanem a földön maradni és siránkozni, a sebeinket nyalogatni, hátha megszán valaki. Pedig rendesen kijutott nekem is a „jóból” 2011-ben…

Most új csapatot építek. Tagok: Andris a közgazdász, építési projektek sikeres kivitelezője, pályázati munkatárs; Tibor egy középiskolát vezet, kiválóan; Győző nemzetközi tréner, briliáns elme; Zoli egy kiváló magyar cég pénzügyi vezetője: megfontolt, komoly ember. Mindannyian komoly, elkötelezett emberek. Ezért jönnek velem. És mert látják, hogy a mienk egy komoly, szavahihető és hiteles üzlet. Ráadásul még kereslet is van rá.

Mert mindenkinek olyan élete lesz, amilyet vesz magának.
Kemény?
Igen, az.

Mit mondjak? Érdemes-e ezek után hozzánk csatlakozni?
Ha ezeket a kérdéseket átgondolod, meg fogod gondolni…

Figyelj, van valami problémád, gondod, amit meg kéne oldanod? Nem, nem akarom, hogy beszélj róla! (Nem terápián vagyunk!) Csak magadnak válaszolj! Az esti ima előtt vagy azzal együtt. Ha nem hiszel, akkor is este, amikor átgondolod a napodat, mit tettél jól, kinek segítettél, ki tette könnyebbé számodra aznap az életet. Persze reggel is lehet, a fürdőszobában, amikor végiggondolod, mit fogsz aznap tenni…

Szóval… van valami gond, amin változtatnod kéne?
Kérdezhetek?
Hitel? Végtörlesztés? Tartalékok felélése? Havi bruttó 120 ezerért? Ráadásul elfagyott a vízórád? A gyereknek új bakancs kéne? Csökkenő bevételek? Növekedtek a kiadásaid?
Ezek közül valamelyik?
Eltaláltam?
És szerinted ez fog változni a jövőben?
Pesszimista vagy. Azt mondod, hogy rosszabb lesz?
Aha… Értem És… És akkor… szerinted lehetne ez ellen valamit tenni?
Nem tudod?
Gondolkodj! Nem maradhat minden így!
Szóval, azt mondod, mégis lehetne? Oké! Szuper vagy!
És szerinted, ki tudna tenni azért, hogy neked jobb legyen? Vagy, hogy legalább ne legyen olyan rossz neked?
Az állam? A politikusok? Na ne! Mások mondják meg Neked, hogy mi legyen? Szeretsz sorba állni? Figyelj csak! Kitől függ, hogy változzanak körülötted a dolgok?
Tőled? Biztos vagy benne, hogy te tudnál ezért tenni valamit?
Aha. Megint szuper vagy!
És figyelj csak? Mi lenne, ha ez a „bajság” nem lenne, elmúlna? Hogy éreznéd magad? Jobban, könnyebben lennél? Felszabadulnál?
Várj, ne válaszolj! Hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy minden rendben. Kisimultak a vonásaid? Egy szálkát kihúztál a sokból. Ugye mindjárt kinyitnál egy Gössert vagy azt a jó alkalomra kapott cabernet-t, amelyet tartalékoltál egy igazi alkalomra már három éve: hogy lesz majd egy olyan helyzet, amikor megérdemled. Hm? Jól gondolom?
És ha most eljön az az alkalom?

Figyelj! Jó lenne, ha megmutatnám, hogy én ezt hogy oldottam meg? Jó lenne, ha megmutatnám, hogy lehetsz egy kicsit könnyebben, jobban, gondtalanabbul?  

Én bevallom Neked, hogy hetente 3-4 embernek biztosan megmutatom. Ha gondolod, egyszer Neked is elmondom…
Ha bejelentkezel…
azért ideírom az elérhetőségemet: lengvarszkyattila@ebcnet.hu
   
Baráti üdv:

Lengvárszky Attila

2012. február 6., hétfő

Elkészítetted a számításod?

Minden hónapban van legalább 100 direkt egységed, és 1 új regisztrált munkatársad, aki szintén csinál legalább 100 direkt egységet havonta, és van havonta egy új regisztrált munkatársa, akinek ugyanezt tanítja meg. Ha ez 5 szélességben, és legalább 5 mélységben folyamatosan másolódik, akkor maximum 3 év alatt megteremtetted az életre szóló anyagi biztonságodat. A hálózatépítés egyszerű. Nem könnyű, egyszerű. J

Te elkészítetted már a saját számításodat? Miért fontos ez?

Tavasz végével újabb I. Vezetőképzőt tartunk terveim szerint 12-15 fővel. Ebből már 5 új Vezető Munkatársunk kvalifikálta magát. Többeket már csak 2-300 egység választ el ettől! És még van még pár hónap a hármas vezetői pozíció eléréséhez! Tehát: Ezt még azok az új Munkatársaink is meg tudják csinálni, akik a hét végi, február 11-i Start Napon lesznek először. Még nekik is lesz két hetük, hogy akár 200 direkt egységet csináljanak 2 hét alatt. Miért ne? Heti 10-12 óra ráfordítással, heti 6-7 üzleti beszélgetéssel, a struki segítségével bizony akár minden héten lehet 100 direkt egységet csinálni. Nem egy munkatársunk teszi ezt. Haladnak is a karrierben rendesen.  Át is vesznek egy-egy laptopot a mostani Start Napon. Igaz Decsi Orsi, Fehér Balázs? Gratulálok Nektek!

Mit jelent tehát, ha egy a mostani Start Napra elhozott új Munkatársunk csinál februárban is, és márciusban is 200-200 direkt egységet? Az ezért járó ajándékon túl (karóra), ebből legalább havonta 2-2 új Munkatársa lesz. Velük mindenképpen meg tud csinálni további legalább 300 egységet. Máris megvan az a 700 egység, ami a hármas pozícióhoz, az egyes vezetőképzőn való részvételhez kell.   

Miért fontos az egyes vezetőképző? Megtanulod azokat az alapvető hálózatépítési ismereteket, amik ahhoz kellenek, hogy 6 hónap alatt felépítsd a saját értékesítési csoportodat, és 4-es vezető lehess 2.400 Ft/E jutalékszinttel! Ahhoz, hogy elérd, 3-4 direkt kötéssel keress 3-400 ezer  forintot, és olyan csoportod legyen, akivel legalább ugyanennyi struktúra jutalékod is legyen! Megtanítunk rá, hogyan érd ezt el!

Aki eldöntötte, hogy felépíti magának ezt az üzletet, nem engedheti meg magának, hogy újabb félévet várjon a következő egyes vezetőképzőre. Ne feledjétek a kötvénybónuszokat, és az EBC Zrt BMW flottaprogramját sem! Az a teljesítmény, amit most realizáltok, hozzájárul ehhez.

Hajrá!

Jó munkát kíván a struki.